Mire sikerült megszabadulnia a függönytől, az ajtóban már állt valaki. Középtermetű, zömök jelenség, furcsa, idejétmúlt fehér ruhában, vállig érő szőke hajjal. Éppen úgy volt öltözve, mint régi képeken a várúrnők: magas, feszes gallérja szinte teljesen eltakarta az arcát, csak szalmaszerű haja világított még a sötétségbe hajló félhomályban is. Gary megdermedt, és torkán akadt a hang. A tüllvilági alak égő szemét az övébe fúrta, és szinte úszni látszott a levegőben. A kutyák tombolva vonyítottak a faluban, és Garyben megerősödött az érzés, hogy a jelenségnek nincs se lába, se arca. Gary az arca elé kapta a kezét, és szinte könyörögve felkiáltott: — Lady Crawford... én... Lady Crawford kísértete néhány méternyire megállt előtte és kinyújtotta a kezét..."